2024 NASZM Évzáró

Nemzeti Aikido Szövetség Magyarország Évzáró Rendezvénye Veresegyházon

2024 NASZM Évzáró
2024 NASZM Évzáró

A tavalyi év után idén november 30.-án ismét Veresegyházon került megrendezésre a Nemzeti Aikido Szövetség Magyarország (NASZM) évzáró rendezvénye, melyen több mint hetven sportoló gyűlt össze. Ez mindenképp nagy elismerés a Ki Művészetek Sportegyesülete (KIME) számára, hisz ez azt jelenti, hogy jó házigazdái voltunk a rendezvénynek, melyet korábban hagyományosan Csongrád-Csanád vármegyében tartottak (Makó, Szeged).

sensei Lendvai József 6. dan aikikai
sensei Lendvai József 6. dan aikikai

A rendezvényt Bodnár Gyula az aikido szövetség elnöke nyitotta meg, aki elismeréssel nyugtázta, hogy a nagy számban megjelent dan fokozatú mesterek mellett, a színes övesek és a fiatalabb korosztály is szép számmal tatamira lépett. Érkeztek sportolók Szegedről, Kaposvárról, Szentesről, Székkutasról, Tapolcáról, Szigetszentmiklósról és Budapestről is. Az edzések a szövetség technikai bizottságának és elnökségének tagjai tartották: sensei Pintérné Gazdag Anett, 6. dan aikikai pusztakezes, sensei Verebics Hajnalka 5. dan aikikai jo (bot) míg sensei Lendvai József 6. dan aikikai boken (fakard) technikákat oktatott. Mindhárom mester az aikido bázis technikáira építve és az alap törvényszerűségeket kiemelve, a stabil testtartásra és a tudatosan összerendezett mozgásra hívta fel a figyelmet. A hangsúlyt a centrum kontrolálására és a támadó folyamatos kibillentésére helyezve.  

sensei Verebics Hajnalka 5. dan aikikai
sensei Verebics Hajnalka 5. dan aikikai

. Az edzések után sensei Bozsoki Imre a Magyar Judo Szövetség kata bizottságának elnöke, tanítványával Őri József 4 danos mesterrel tarott kata bemutató. Majd aikido vizsgák következtek, ahol 4 aikidoka tett sikeres vizsgát. A vizsgázók közül a bizottság a szegedi Lakatos Pált, kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesítette. A rendezvény szakmai részét a Veresi Formagyakorlat Csapat válogatott sportolóinak (Tar Petra és Schersing András) fellépése zárta, akik team katajukkal az idei senior WAKO Kick-boksz Európa Bajnokságon bronzérmet szereztek. Végül pedig banketten ünnepelhettek a résztvevők.

Gratulálunk a vizsgázóknak és köszönjük a szövetség bizalmát!

sensei Pintérné Gazdag Anett 6. dan aikikai
sensei Pintérné Gazdag Anett 6. dan aikikai
sensei Bozsoki Imre: Magyar Judo Szövetség Kata Bizottság elnök
sensei Bozsoki Imre: Magyar Judo Szövetség Kata Bizottság elnök
© 2006 Ki Művészetek Egyesülete, 2112 Veresegyház, Paskom u. 21..
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el